Az Amerikai Legfelsőbb Bíróság határozata: elvont ötlet nem szabadalmaztatható

Az Amerikai Legfelsőbb Bíróság egy fontos szabadalmi kérdésben döntött (Alice Corp. Pty. Ltd. vs CLS Bank Int’l). Az Alice négy szabadalmi kérelmet nyújtott be. A Bíróság megállapította, hogy a módszer, a rendszer és a számítógép által olvasható médium esetében az Alice négy szóban forgó találmánya nem szabadalmaztatható, mert a cég arra törekedett, hogy egy „elvont ötletet” leplezzen velük. Az ítélet arra épít – sőt, bizonyos értelemben világossá is teszi az amerikai szabadalmi törvény jogi precedens által is alátámasztott alapvető tételét – hogy nem lehet „elvont ötletet” szabadalmaztatni.

Egy elvont ötlet nem szabadalom

shutterstock_112323662Az Alice olyan módszereket, rendszereket és számítógép által olvasható médiumokat kívánt szabadalmaztatni, amelyek a számítógép bevonása segítségével csökkentik a pénzügyi tranzakciók azon veszélyeit, hogy csak az egyik fél fog fizetni, így egyfajta közvetítő harmadik félként szolgálnak.

Miért nem elegendő mindez a szabadalom megadásához?

Mert a közvetítő bevonásának ötletét (elvont ötlet) csupán annak egy általános számítógép általi végrehajtása nem képes szabadalomképes találmánnyá alakítani. Más lenne a helyzet, ha az elvont ötlet alkalmazása új és hasznos eredményre vezetne. A Bíróság egyben és elemenként is megvizsgálta a szabadalmi igényt, mielőtt erre az eredményre jutott volna.

Vajon ez a döntés hátrányosan érinti az amerikai vállalatok szabadalmait?

Nem feltétlenül! Ha például az „elvont ötlet” alkalmazása végül egy új és hasznos végkifejletet eredményez, akkor szabadalmaztatható. De pusztán egy általános számítógép alkalmazása nem képes egy elvont ötletet szabadalomra jogosult találmánnyá alakítani. Tehát pusztán a számítógép bevonása nem elegendő.

És akkor mi a megoldás?

Mindenkinek, aki szabadalmaztatni szeretné az ötletét – különösen, ha egy elvont ötletről van szó – érdemes keresnie egy jó szabadalmi ügyvivőt, és konzultálnia vele. Egy tapasztalt szakember ugyanis könnyebben el tudja dönteni, hogy az adott ötlet megüti-e azt a szintet, ami már szabadalmaztatható, ezzel pedig pénzt és időt takaríthatunk meg. Akit bővebben érdekel a szabadalmak világa, sok érdekességet és műhelytitkot találhat Pintz György: Találd fel magad, avagy a siker szabadalma c. könyvében.

Lengyel Orsolya

Forrás: Burns & Levinson LLP – Intellectual Property Update

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.